1. Miben változtat a művészet az egyének világán a legerősebben?

Válasz: Kitágítja az absztrakt és az intuitív érzékelést, fogékonyabbá tesz a külvilág formai-esztétikai, illetve bizonyos esetekben filozófiai megismerésére.

2. A művészet ilyen módon akkor magasabb észlelést tesz elérhetővé?

Válasz: Értelmezéstől függően nevezhetjük "magasabbnak", bár az én értékrendemben ez a fogalom elég relatív és nézőponttól függ, de ha az intuitívok szótárából indulunk ki, akkor igen, mondhatjuk hogy az egyébkénti "közönséges" materiális dolgoknál magasabb, avagy áthatóbb, árnyaltabb észlelést kínál.

3. Mit értsünk pontosan itt árnyaltabb észlelés alatt?

Válasz: A művészetnek az egyik legfontosabb alkotóeleme a szimbolika. A szimbolika pedig a kommunikációban az árnyaltabb fogalmak közé tartozik, többrétegű, gazdagabb jelentéstartamú mint az egyszerű szinonimák, az egyértelmű köznapi képi-szóbeli ábrázolásmód. Minden jel szimbólum, de a művészeten belül a szimbolika még ezen felül tartalmaz többletjelentéseket minden esetben.

4. Hogy lehet erősíteni bármely alkotásnak a szimbolikáját, kifejezésmódját?

Válasz: Bevált módszerről nem tudok, ha az egyediséget is meg kívánjuk őrizni. Más esetben, azaz a sablonszerűen szerkeszthető alkotások esetében megvannak a bejáratott módszerek, például hermeneutikai, biblikus témák felvetése (a reneszánsz korszakban ezek számítottak a műalkotások, festészet, szobrászat, líra formai követelményeinek, illetve a számmisztikán alapuló szerkesztés - magyar vonatkozásban Balassi Bálint kiváló példa). Egyéb esetben, azaz rendelkezésre álló, rendszerint szigorú formai követelmények hiányában az egyén önmaga egyéniségéből tud meríteni, ilyenkor kell merésznek, kísérletező szelleműnek lenni, ahogyan az avantgárd vagy a parnasszizmus célja is az volt, hogy a művészet szimbolikáját új utakon és új eszközökkel fejezzék ki.

5. Hogy lehet legkönnyebben megőrizni az egyediséget a művészetekben?

Válasz: A véleményem talán meglepő lehet egyeseknek, de azt gondolom, elsősorban azzal, hogy nyitunk az új ismeretek és tapasztalatok, ideák felé. A befelé fordulás, a megszokott értékrendhez való csökönyös ragaszkodás sok esetben éppúgy klisé mint az értéknélküliség. A művészet elsőszámú dekrétuma hogy a művész soha sem elégedhet meg az életével, és az elmúlt századok tapasztalatai alapján ennek az egyik mellékhatása az is, hogy általában a legnagyszerűbb, leginkább művésznek született művészek azok akik életútjúk végéhez érve feleslegesnek kezdik látni munkájukat. Az ő életük a próbálkozás, küzdelem és a világ felé való nyitottság a küzdés ellenére is. Egyediségüket úgy őrizték meg, hogy újra és újra új utakat kerestek, tovább árnyalva szellemük sokszínűségét. Az egyediséget éppen az mutatja meg szerintem, hogy minél több dologgal kísérletezik az egyén - épp ebben a kísérletezés alatt világlik ki ugyanis az az állandó, az egyént meghatározó belső állandó elvrendszer (avagy a lélek legbelső magja), amely meghatározza és egyedivé teszi a művész minden alkotását.

6. Miért nem elégedhet meg egy művész? Vagy éppen mi teszi elégedetté?

Válasz: Azért nem elégedhet meg, mert az elhivatott művészt éppen ez a soha-meg-nem-elégedés hajtja a munkájában, neki az élete nem érhet véget egy ponton ahol megáll és azt mondja, "eleget és jól végeztem a dolgom", a nagyság - legyen az művészi vagy más társadalmi értelemben vett nagyság - természetes velejárója az életút bizonyos értelemben tragédiával való befejeződése. A tragédia hozzátartozik a művészi sorshoz, legalábbis azokéhoz akik nagyot és egyedit kívánnak alkotni.

7. Hogy lehetne mégis más esetben boldog és kiteljesedett egy művész?

Válasz: A pillanatokban, az élete egyes epizódjaiban. A teljességet, ahogyan azt számtalan művész a történelem során kénytelen volt magának is beismerni, sohasem érheti el, és aki mégis ezzel áltatja magát, az meghalt a munkájának, a művészetének, amire az életét tette fel. A boldogság inkább a filmkockák váltakozásában van, mint a film befejezésében. Mentalitástól függ hogy az egyén hol és milyen mértékben véli felfedezni maga számára a boldogságot.

8. Nem lehet akkor, hogy sok művész célt téveszt?

Válasz: Nem minden művész célja hogy a művészetnek vesse alá magát, és ez így van rendjén. Az életben elvállalt feladathoz való teljes dedikáltság azok számára fontos, akik a nagyok közé akarnak emelkedni. Nem lehet mindenki az az egy az ezerből, s ez az önjelölt, sokszor "prófétaszerepnek" gondolt feladatkör nem teszi sem jobbá, sem különlegesebbé az egyént a többinél, ez már csak a társadalom jellemvonása hogy szeret valakit, aki eléggé komolyan veszi saját kitüntetett szerepének voltát, piedesztálra emeli.

9. Mi akkor mégis leginkább egy művésznek a szerepe, a társadalomban betöltött helye?

Válasz: Az élet esztétikai oldalának megőrzése és az új művészeti formák megalapozása. Illetve akadnak önjelölt és a nép által a vállukra emelt szellemi vezetők is akik a művészek közül kerülnek ki, Magyarországon ennek különösen nagy hagyománya volt az elmúlt századokban.

10. Milyen új művészeti formákat és hogyan lehet megalapozni?

Válasz: Nos erről csak akkor tudnék bármiféle választ megfogalmazni ha egyrészt azon művészek közé tartoznék akik épp az új irányzatok megalapozásán munkálkodnak, illetve ha eléggé bejáratott lennék a művészettörténeti szakmában hogy a lehetséges útvonalakról legyenek ötleteim.

11. Mégis, mi lehet a művészet lehetséges jövője?

Válasz: Talán egy következő művészeti forradalom, stíluskorszak, ami a következő természetes lépcsőfok az egymást követő korszakok között. Az environmentalizmus egyre inkább felkapott elsősorban etikai mozgalom, esélyes hogy a művészet irányadó útvonalát valahol a poszt-apokaliptikus téma és egy újfajta naturalizmus között határozza meg a közeljövő. Én azt se bánnám, ha feltámadnának a szecessziós irányzatok.

12. Ha lesz ilyen, mikor várható egy következő művészeti forradalom?

Válasz: 10-15 év, talán több, a posztmodern irányzatok újabban annyira össze mosódnak hogy nehéz disztingválni közöttük, s egy jól látható művészeti forradalomhoz éppúgy kell a szerencse, mint a türelem, tulajdonképpen főleg az elsőn múlik, és azon a néhány emberen, aki elindítja. Ez akármikor bekövetkezhet.

13. Milyen nagyobb eseményeket válthat még ki egy ilyen változás?

Válasz: Na erre hirtelen nem jut eszembe jó ötlet, csak az állami átrendeződés, vagyis a politikán belüli hatások

14. Kik a legesélyesebbek arra, hogy ezeket a változásokat előidézzék? Nem konkrét személyeket kell érteni, hanem inkább, hogy milyen tulajdonságjegyekkel bírnak.

Válasz: Tekintve hogy jó magam nem ilyen vagyok, és ha van is forradalminak tekinthető gondolatom, azt nem azonosítom a saját személyemmel, nehéz konkrét archetípust megnevezni. Csak a múltból tudok példákkal előhozakodni, jól ismert személyekkel, s aki tudni akarja, milyen személyiségek is voltak ezek (Szókratész, Plátó, Seneca, Vörösmarty, Mozart, Petőfi, Verlaine, Russeaou, Marx (igen, még ő is), Ady; érdemes az egyénnek magának utánajárni az ő életüknek, én legjobb belátásom szerint is csak hiányosan tudnám körülhatárolni személyiségük alappilléreit.

15. Milyen nehézségekkel kell majd nekik szembenézniük, akik ezeket a változásokat előidézik?

Válasz: Nagyrészt ugyanazzal, amivel korának minden nagy művésze. Kilátástalansággal, keserűséggel, csalódottsággal, önmagukban és a világban, paradox vágyakkal, a teljesség felé hiábavaló törekvéssel.